Könyvkritika, könyvvélemény vagy amit akartok...

Jill Santopolo: A fény, amit elvesztettünk

Először is szeretném leszögezni, hogy nem szoktam kritikát írni. Talán nem is a legjobb kifejezés a kritika, inkább véleménynek mondanám. De a könyvvélemény elég furcsán hangzik... 

Bevallom őszintén, hogy akkora felhajtás volt körülötte, hogy kétkedve kezdtem bele, mert ugye sokszor nagyobb a füstje, mint a lángja az effajta hírveréseknek. De talán pont ez volt az, ami miatt a kíváncsi kisördög nem hagyott nyugodni, és mégiscsak belevágtam.

Alapjában véve szeretek olvasni, főleg könyveket, és főleg nyomtatott formában, igen, én ilyen maradi vagyok. Ám ez a könyv ebben is kivétel volt, mert ez volt az első olyan könyv, amit e-pub formájában olvastam végig. Szóval több szempontból is hátrányból indult a mű. Ennek ellenére, nem hogy behozta a hátrányt, hanem meglehetősen előnyös helyen végzett.

Elmondhatom, hogy hosszú idő óta az első olyan könyv volt, amit nem tudtam letenni, és bármikor szívesen újraolvasnám. Sőt valószínűleg fogom is.

A történet, a 2001.szeptember 11-i terrortámadás napján indul, ahol Lucy és Gabe az egyetemen együtt élik át ezt a tragédiát, és ez örökre összeláncolja az életüket. Ekkor döntik el, hogy olyan életet szeretnének élni, aminek van értelme és ami nyomott hagy az emberekben, még akkor is, ha ők már nem lesznek. De nem csak ez az ami összeköti őket, hanem az egymás iránt érzett, megmagyarázhatatlan vonzalom is. Ám kettejük története nem az a tipikus love story. Gabe, miután megtalálja azt a munkát, amiben igazán jó, és amiben kiteljesedhet elhagyja Lucyt, anélkül, hogy a lány tudná a valós okot. Meg sem próbál megoldást találni arra, hogy miként menthetnék meg kettejük kapcsolatát.

"Ez az, amit csinálni akarok. Amit muszáj csinálnom. Tűz lobbant a tekintetedben, amit korábban még nem láttam.

- Rájöttem, ha tényleg áttörést akarok elérni, igazi áttörést, mint amire te törekszel a műsoroddal, akkor el kell hagynom New Yorkot. A gépemmel sokkal többet tehetünk másutt.

- Elhagyni? - visszhangoztam. Mindabból, amit mondtál, ez a szó ragadt meg az agyamban, és úgy ragyogott, mint egy sürgősségi osztály neonfelirata. - Hogy érted? És mi lesz velünk? Az arcod egy pillanatig kifejezéstelenné vált, és ekkor jöttem rá, hogy nem erre a reakcióra számítottál. De most komolyan, mégis mit hittél?

- Én... nem is gondoltam... ránk. Ez az álmom, Lucy -mondtad könyörgő hangon. - Kiderítettem, mit akarok. Nem tudnál kicsit velem örülni?

- Hogy tenne boldoggá egy álom, amelyben nekem nem jut hely? - kérdeztem."

Mindezek után, mégis összeköltöznek, hogy ameddig lehet együtt éljék az életüket. Mindketten építik a karrierjüket, Lucy New Yorkban, Gabe pedig gondolatban már egészen máshol. Aztán jön a visszautasíthatatlan ajánlat Gabe számára, amit el is fogad és ezzel véget vet kettejük kapcsolatának.

"- Tudom, hogy nem jöhetsz - szólaltál meg, amint kinyílt a szemem. - De ígérem, hogy kapcsolatban maradunk. Ha visszajövök a városba, megkereslek. Mindig szeretni foglak.

- Elcsuklott a hangod. - De ezt meg kell tennem. És az, hogy kész lettem volna figyelmen kívül hagyni az álmaidat...olyan vagyok, mint az apám, Lucy. Jobban... jobban jársz nélkülem."

A kapcsolattartás természetesen nem ment zökkenőmentesen. Gabe nagyon ritkán írt, akkor is csak néhány szót, így Lucynak meg kellett tanulnia továbblépni.

Ez idővel és rengeteg fájdalommal sikerült is. Talált egy férfit, aki szerette őt. Sokkal jobban, mint azt valaha is képzelte. Mégis minden egyes fontosabb eseménynél arra gondolt, hogy milyen lenne az a helyzet Gabe mellett. Milyen lenne vele élni, vele főzni, vele ébredni vagy épp vele az oltár elé állni.

És bár Lucy szerette ezt a férfit, mégsem ugyanaz az érzés volt, mint amit egykoron, és talán még ma is Gabe iránt érzett. Gabe váratlan felbukkanásai mindig hatalmas érzelmi viharba sodorták a lányt, ennek ellenére mindig a férfi mellett állt, ha szüksége volt rá. Igyekezett mindezt tisztességesen tenni, úgy, hogy a férje mindig tudta ha valami miatt Gabe-el találkozott. Kivéve egy alkalmat,a mi aztán a könyv végi fordulathoz is hozzájárul.

"Vajon tényleg rajongással szerettelek? Egymásba voltunk habarodva? Tarthat ilyen sokáig az imádat? Vagy mindig is szerelem volt köztünk? Szeretném ezt hinni."

És mivel nem szeretném lelőni a poént, nem árulom el a könyv végét, de annyit elmondok, hogy számomra nagy fordulat volt, és talán pont emiatt hagyott maradandó élményt.

Végezetül pedig hadd osszam meg veletek az egyik legszebb részt:

"Ez a szenvedély meghaladott időt, teret és minden logikát. Remélem, ilyen szerelmet találsz majd te is, ilyen mindent fölemésztő, erős szerelmet, amitől úgy érzed majd, hogy kicsit megőrülsz. És ha megtalálod, ne taszítsd el magadtól. Kapaszkodj bele. És amikor majd átadod magad ennek a szerelemnek, az majd összetöri a szíved. Összetöri és felmorzsolja, de legyőzhetetlennek és végtelennek is érzed majd magad tőle."

Tehát ajánlom mindenkinek, aki hisz vagy hinni akar az igaz, véget nem érő szerelemben.