Te hova menekülsz?

Vannak helyzetek, amiket nem értünk, amikben elveszünk. Nem látjuk a kiutat, a miértet és azt sem hogyan jutottunk el odáig, ahol most tartunk. Hogyan és legfőképp miért? Mi történt? Mikor tértünk le az útról, az utunkról? Hova lettek a vágyak, álmok? Hova lettünk mi? Kik is vagyunk mi valójában? Miért nem látjuk a valóságot? Miért nem értenek minket mások? Miért vagyunk mások? 

Hol a határ a normális, önmagát kereső és a már beteges között? Vagy mindenki beteges, aki nem hétköznapi? Ki dönti el mi a hétköznapi, mikor tette mindezt? És legfőként miért? 

Elbukunk mind, egyszer-kétszer vagy akár sokszor... Aztán menekülünk. Menekülünk magunk elől, a kudarcaink elől és mindentől, ami a nehéz időszakra emlékeztet minket. A baj az, hogy amíg menekülünk, addig azok a bizonyos démonok ott vannak és kísértenek. Ha ott vannak nem tudunk menekülni. Néha csak évek múlva értjük meg, hogy hogyan jutottunk odáig, ahol éppen most tartunk. Van, hogy a miértre még akkor sem jövünk rá, de olykor jobb, ha nem is keressük tovább, ha sikerül elengednünk a múltat és megérteni a hogyant, akkor néha jobb, ha hagyjuk a miértet.

Mert ez egy ördögi kör, és ha nem figyelünk, magával ránt. Aztán csak azt vesszük észre, hogy beleragadtunk egy élethelyzetbe, és a múltban élünk. Már megint. Aztán egyre lejjebb süllyedünk a saját magunk által létrehozott ingoványban, és minél jobban kapálózunk, annál mélyebbre húz.

Ne jussunk el idáig, nézzünk szembe a démonjainkkal és hagyjunk fel a mentegetőzésbe csomagolt hazugságainkkal, amelyeket saját magunk számára készítünk nap, mint nap. 

Mert ha önmagad előtt bevallod a gyengeségeidet, akkor nincs az a külső kényszer vagy hatás, ami meggyengíthet, hisz tudod mitől félsz és azt is, hogyan győzheted le.